magnóA Zafír Hangstúdió elődje a Harmatcsepp stúdió volt, /egy Harmatcsepp utcai ház pincéjében mûködött Budán 1982-tõl 1994-ig/ ahol kezdetleges eszközökkel, 2 - majd 4 - sávos magnóval készítettünk felvételeket. Óriási elõrelépés volt a TASCAM 8-sávos magnó megvásárlása, ami Gerendás Péter, egykori társunk révén került a felszerelések közé. A Zafír Hangstúdiót Folk Iván és Mády Kálmán alapította 1996-ban. Már a kezdetektől nagyszerű művészekkel dolgozhattunk együtt, mint például Huzella Péter, Rátonyi Róbert, Pély Barna, Friderika, Ferenci György. Kezdetben 16, majd 32 sáv állt rendelkezésünkre, ma már nincsenek sáv gondjaink.

 

KÖSZÖNET:

Nyerges Andrásnak - szakmai tanácsaiért és segítségéért, baráti támogatásáért,

Mády Kálmánnak - a stúdió létrehozásában való nagylelkű közreműködéséért, és barátságáért,

Boros Szilárdnak - a stúdióépítési tanácsokért,

Schafarek Árpádnak - baráti segítségéért a stúdióépítésben,

Feleségemnek, Zsuzsának - a design-ért és a sok-sok segítségért,

Végül minden kedves művésznek, aki bennünket választott.