Aki nem járatos a stúdiótechnikában, abban jogosan merül fel a kérdés, hogy mire is jó a masterezés egyáltalán? Régebbi hangfelvételeket hallgatva rögtön szembetûnik a hangerõbeli különbség a maiakhoz képest. Az újabb anyagok egyre hangosabbnak tûnnek. A rádiózás, különösen az autóban való zenehallgatás egyenletes hangerõszintet kíván, hogy elnyomja a motor és a külsõ zajok monoton zsongását.
Egyik nap a GRAND FUNK RAILROAD egyik lemezét hallgattam 1975-bõl és állandóan a hangerõpoti után nyúlkáltam, mert a refrén majdnem kiugrott a hangszórókból a dal elejéhez képest. Hiába vitatkozunk azon, hogy jó-e ez a tendencia vagy sem, a trend törvényei, a lemezkiadók egyre hangosabb CD-ket követelnek.
Megfelelő alakításokkal még otthon, a garázsban készült felvételeid is életre kelnek, jelentősen feljavulhatnak.
A mastering nem más, mint a kompromisszum mûvészete. Hogyan lehet jó és korszerû hangzást elérnünk, úgy, hogy felvételünk dinamikaérzete megmaradjon?
Nézzük meg az egyik dal részletének hullámformáját. Így fest masztering elõtt:
Jól megfigyelhetõk a dinamikai csúcsok "tüskéi", amelyek néhol megközelítik a "O" szintet, a digitális plafont, amin túllépve csúnya torzítást kaphatunk. A jelszint hangerõnöveléssel így már nem emelhetõ. Ha erõteljes kompressziót és limitálást alkalmazunk, a hangerõ megemelkedik, de odavan az a jó kis dinamikus hangzás, amiért érdemes volt a felvételt megcsinálni.
A jó mastering arra törekszik, hogy a hangerõszint anélkül növekedjen, hogy szembetûnõ dinamikaérzet vesztés jelentkezne.
A következõ képen ugyanezt a dalrészletet láthatjuk mastering után. Jól látható, hogy a tüskék még mindig megvannak, de a hanganyag "húsa" sokkal telítettebb, kisebb a hanghullámok mozgása. Ez egyben nagyon jelentõs hangerõnövekedést is jelentett, a zene hangereje már felveszi a versenyt akármelyik kedvenc CD-nkkel is. Természetesen a munka során beállítottunk a hangtartományok megfelelõ arányát is, nagyon ügyelve a mély hangokra. A szub basszus különösen sok törõdést igényel, senki sem szeretné, ha felvétele vékonyan szólna, vagy azt, ha hallgatás közben a váza letáncolna a polcról...
Ha egymás mellé tesszük a két verzió kinagyított részletét, láthatjuk, hogy a zene mikrodinamikája, részletezettsége még megvan.
A munka persze ennél sokkal többrõl szól. Gyakran szükség van a beérkezõ anyagok zajtalanítására, a dalok egymáshoz való szintezésére, a szünetek és a track-ek pontos beállítására.
A hangszín végleges elnyeréséhez többféle eszköz is szükséges, mindig az adott anyaghoz választjuk meg azokat. Szükség lehet az esetleges fázishibák korrigálására is. A munka része még a megfelelõ térszélesség kialakítása. Ezen a két képen jól láthatjuk a különbséget a master elõtti és utáni szélesség között:
Felvételünk tehát jóval hangosabb lett, a hangzás telített, és kellő mély, közép, és magas hangtartománnyal rendelkezik. A basszusjáték érthető, a hangszerek jól felismerhetõek, a hangkép széles, transzparens és sokszínű.
A master anyagot tapasztalt hangmérnök készíti el stúdiónkban, aki sok-sok fáradtságos, fájdalmas évet töltött el az "igazi" hangzás titkait keresve. Zenész füllel és szakmai hozzáértéssel ül le a hangfalak elé, azzal a céllal, hogy a lehetõ legtöbbet hozza ki az elõtte lévõ hanganyagból.